Szent István Király napi búcsú

2022.08.20.

Nagyrada településen 2022. augusztus 20-án került megrendezésre a Szent István Király napi Búcsú. Főzőcsapatok jelentkezhettek és mutathatták meg szakácstudományukat. Az Önkormányzat vállalta, hogy biztosítja a helyszínt a sütéshez-főzéshez, valamint a szükséges alapanyagokat. 5 csapat nevezett és a legízletesebb ételeket zsűri jutalmazta. Ezúton is köszönjük a nevezéseket és gratulálunk a nyertes csapatoknak!

Az időjárás annyira kegyes volt hozzánk, hogy az ételeket még az udvaron el tudták a csapatok készíteni, de hagyományos módon a vacsorára a tornacsarnokban került sor. Napközben a gyerekeknek ugrálóvárakkal, íjászversennyel, csillámtetoválással, arcfestéssel, kreatív kuckóval és  pónilovaglással készültünk, valamint 16:00 órától Gábor bohóc előadását élvezhették lufihajtogatással egybekötve. A főzőverseny mellett az idei évben egy újabb programot is hoztunk az új kenyér ünnep tiszteletére, ahol a kenyérsütő tudományukat csillogtathatták meg a jelentkezők. 15:00 órától a tűzoltók bemutatja került megrendezésre, ahol 30 méter magasba emelték az érdeklődőket és részesei lehettek a település nyújtotta lenyűgöző látványában. A vacsora után Varga Feri és Balássy Betty előadását élvezhették a résztvevők, majd élőzene mellett a COVER Band-el rophatták a táncot.

Néhány kép a falunapról: