Falunap 2021

2021.10.16.
Az eddigi években a falunapot szeptemberben tartottuk, viszont idén ez októberre húzódott. Főzőcsapatok jelentkezhettek és mutathatták meg szakácstudományukat. Az Önkormányzat vállalta, hogy biztosítja a helyszínt és a sütéshez-főzéshez szükséges alapanyagokat. 10 csapat nevezett és a legízletesebb ételek készítői jutalomban részesültek. Ezúton is köszönjük a nevezéseket!
Az időjárás annyira kegyes volt hozzánk, hogy az ételeket az udvaron el tudták a csapatok készíteni, de a vacsorára és azt követő programokra már a tornacsarnokban került sor. Napközben a gyerekek számára sokféle programot kínáltunk, többek között volt ugrálóvár, darts foci, szumo játék, népi fajátékok, állatsimogató és pónilovaglás. A főzőverseny mellett az idei évben egy újabb programot is hirdettünk, ahol a fánksütő tudományukat csillogtathatták meg a jelentkezők. 14:00 órakor a tűzoltók érkeztek meg és megengedték a gyermekeknek, hogy megtekintsék a tűzoltó felszereléseket, beüljenek a tűzoltóautóba. 15 órától a rendőrök által kiépített akadálypályán tehették próbára magukat a kerékpárosok, valamint az íjász verseny is sok érdeklődőt vonzott. A vacsora után Szabó Ádám koncertjét élvezhették a résztvevők, és hagyományosan a Nagykanizsai Fúvószenekar koncertje következett. A műsorokat követően a tűzijátékban gyönyörködhettek a falunapra látogatók, majd élőzene mellett a COVER Band-el rophatták a táncot.
 
13:00 órakor a nagyradai közösségi játszóteret ünnepélyes keretek között Manninger Jenő országgyűlési képviselő úr és Nagy Bálint Keszthely Város polgármestere adta át. Az átadóünnepségre a gyermekeken és szüleiken kívül a kistérség több településéről is érkeztek vendégek, környékbeli polgármesterek. Az építési munkálatok a napokban fejeződtek be, és most a gyerekek örömmel vették birtokukba ezeket a köztéri játékokat.
 
16:00 órakor a Nagyrada Könyvtári Információs és Közösségi hely átadására került sor, ahol a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója Kiss Gábor, illetve a Halis István Városi Könyvtár igazgatója Czupi Gyula és Bognár Csilla csoportvezető mondtak beszédet és nyitották meg az új közösségi teret.
 
Néhány kép a falunapról: