A cófalvaiak vendégül látása 2018-ban

2018.12.09.

A erdélyi Cófalvával már több, mint 10 éves testvértelepülési kapcsolatot tart fenn Nagyrada. Ebben az évben mi láttuk vendégül barátainkat. 2018. július 5-én késő délután érkeztek. A köszöntések és áldomások után vacsorával láttuk vendégül barátainkat, majd beszélgetéssel töltöttük az estét.

Másnap kirándulni mentünk Szombathelyre és környékére. Először a jáki templomot néztük meg, ahol a helyi plébános idegenvezetése mellett csodálhattuk meg a műemléket. Ezután Szombathely nevezetességei következtek: Sarlós Boldogasszony – Székesegyház, Püspöki Palota, belváros, ókori műemlékek. Szombathelyről Kőszeg felé vettük az irányt, és útba ejtettük a híres Cáki pincesort és természetesen megkóstoltuk az ott termett borokat is. Ezután Kőszeg nevezetességei következtek: vár, templomok, belváros.

Szombaton és vasárnap a vendéglátók gondoskodtak a programokról, de a hagyományokhoz híven szombaton este díszvacsorát tartottunk vendégeink tiszteletére. A vacsora után következett a felújított I. világháborús emlékmű avatása, amely egy meghitt hangulatú ünnepség keretében történt. Az ünnepség után avattuk fel azt az emléktáblát, amit vendégeinktől kaptunk a több, mint egy évtizedes barátság emlékére.

Az a néhány nap, amit az erdélyiek nálunk töltöttek hamar eltelt és már most várjuk, hogy 2019-ben újra találkozzunk.

Néhány fotó erről a pár napról: